Négy Vándor Óvoda

Baracsi Négy Vándor Óvodában történt Szent György havától- Pünkösd napjáig

kep2

04.5-6-án A fiúk locsolóversekkel a lányok pedig gyönyörű hímes tojásokkal készültek a húsvét megünneplésére.

04.09.Húsvét után, fehérvasárnap idején komacsoportokat választottunk óvodánkban. A középsősök a leg kisebbeket, a nagycsoportosok pedig a kiscsoportos óvodásokat választották „komájukká.” Megígérték, hogy ezután mindig vigyázznak egymásra és segítik őket a mindennapokban is.

04.10-én délelőtt ismét ellátogatott hozzánk a Huncutka Alapítvány néhány segítője. Volt az udvaron ugrálóvár, arcfestés és népi játékeszközök. A nagycsoportban pedig kipróbálhatták az óvodások a póniciklit. Mindezeket fényképek dokumentálták, hogy a szülők is részesei legyenek az eseményeknek.

04.13-től  két hétig nagycsoportosaink úszásoktatáson vehettek részt. Köszönjük a kísérőknek a sok segítséget!  Ezzel gördülékenyebbé tették a gyermekek utaztatását, gondozását.

04.22-én A Faluházban nézhettük meg  A szegényes ember fiainak szerencséje című mesét, amit Ujvári Csilla tanár vezetésével a színjátszó kör gyermekei adtak elő óvodásainknak. Nagy siker volt, köszönjük!

05.02-án a polgárőrök és az Önkéntes tűzoltók lebetonozták óvodánk udvarán a régen megvásárolt függeszkedő játékot. A gyermekek boldogan vették birtokba az ünnepek elteltével. Köszönjük szépen, hogy ekkora örömet szereztek az óvodásainknak!!!!

05.04-én a Naplemente Nyugdíjas Egyesület nagymamáinak anyák napi műsorral kedveskedtek a süni csoportosok.

05.05-06-07-én délután az édesanyákat és a nagymamákat köszöntötték óvodásaink a mini ,kis,  és középső csoportban.

05.08-án  a Barátság Nyugdíjas Egyesület Fehér Akác Vendéglőben tartott anyák napi ünnepélyén  a középső csoportos gyermekek adtak megható műsort.

kep305.11-én a nagycsoportosok szülős kiránduláson voltak a Szabadidő parkban és a Duna parton. Közös főzés, pizzázás, játék, séta szerepelt a programok között.

05.14-én a DUNANETT Kft. szervezésében ÖKO játszóház és papírgyűjtés volt az óvodában. A nagyobb csoport gyermekei sok hasznos tudnivalóval gazdagodtak a tartalmas délelőtt során a szelektív hulladékgyűjtés terén.

05.20-án a Faluházban megrendezett Kihívás napjához csatlakozott óvodánk is. Volt az udvaron kötélhúzás, zsákban futás és még sokmozgásos feladat.

05.21-én a nagycsoportosok ellátogattak a Széchenyi Zsigmond Általános Iskolába, ahol ismerkedtek a tanító nénivel és az osztálytermekkel.

05.26-án az Ákom- bákom színház előadásában megnéztük a Kiskondás című mesejátékot. Nagyon tetszett mindenkinek az újfajta bábeszközök által előadott mese.

05.29-én a gyermeknap alkalmából megnézték óvodásaink a Faluházban „Cilike , a hiszékeny kisegér „című bábelőadást. Majd ezt követően kipróbálhatták a gyerekek az ugráló várat is.

06.05-én a 2015/2016-os nevelési évet évzáró ünnepélyünkkel zárjuk le, melyet az óvoda udvarán rendezünk meg 10:30-as kezdéssel. Szeretettel hívunk és várunk minden szülőt, érdeklődőt!

Baracs, 2015-06-01

Dobrovicsné Lengyel Edit
óvodavezető

kep1_0