Négy Vándor Óvoda

Ismét Nyitott Tehetségműhely foglalkozás volt a Baracsi Négy Vándor Óvodában!

001

TÁMOP 3.4.5 12-2012-0001 „Tehetséghidak Program” elnevezésű kiemelt projekt keretében megvalósuló „Csoportos tehetségsegítő tevékenységek megvalósítása” című pályázat kiírásán nyert intézményünk. Ennek keretében immár második alkalommal valósulhatott meg 2015. február 24-én a Kézműves Nyitott tehetségműhely foglalkozás. Bula Istvánné és Nagyné Háhn Marianna óvodapedagógusok vezetésével. 16 kisgyermek és szüleik, meghívott vendégeink lehettek részesei a hangulatos, kreatív délutánnak. Mátyás nap lévén,-e napon a madaraknak sípokat oszt—színes kartonból madarakat készítettek a szorgos kezek. Tollakat válogattak, csőröket keresgéltek, lábakat párosítottak, végül elkészültek a gyönyörű színekben pompázó, tavaszt váró kismadarak.

002_0 003 004

DIGITAL CAMERA

DIGITAL CAMERA