Lepke csoport

Lepke csoportosok lettünk!

Az idei tanévet nagy izgalommal vártuk, nagyon sok újdonság várt minket:  új csoport, új óvó néni, új dajka néni, új játékok és a „Galéria”, ahová minden gyermek fel szeretne menni.  A Lepke csoportot 16-an háromévesen és 6-an már 4 évesen kezdtük el.

Az első héten nagy örömmel üdvözöltük egymást, régi barátságok erősödtek meg, és új barátságok is születtek már rövid idő alatt. Elmeséltük a nyári élményeinket, szeretettel fogadtuk új társainkat, akik pár hét alatt elfogadtak és megszerettek minket. Már mosolygósan jönnek reggelente az óvodába, ahol sok izgalmas dolog történik velünk. Legfontosabb dolgunk a játék, a játékban szerzett tapasztalatok, ismeretek, a jókedvű, családias légkörben. Az óvó nénik együtt játszanak, tevékenykednek velünk, mindig meglepnek minket valami érdekes dologgal.  Már az első hetektől kezdve gyurmáztunk, festettünk, ragasztottunk, munkáink a csoportot díszítik.  A fiúk szeretnek a szőnyegen autózni, építeni, a lányok szívesen babáznak, főznek, de már sokunkat leköt a memória játék, és a bonyolult kirakózás az asztaloknál. Szeretünk a csoportban tornázni, zenére mozogni, éppúgy, mint az udvaron versenyt futni, körjátékozni. Az öltözködés során óriásit fejlődtünk, egyre önállóbban öltözünk-vetkőzünk, már csak egy kevés segítséget és sok bíztatást igénylünk.  Az étkezések terén még sok bepótolni valónk van, de nagyon igyekszünk tisztán és rendesen enni, és lehetőleg kevesebben beszélgetni evések alatt. A csoportszoba és a játékok rendben tartásában is egyre ügyesebben segítünk minden nap, ezért sok dicséretet kapunk az óvó néniktől és a dajka nénitől is. Ebéd után fáradtan várjuk a mesét és a pihenést. Délután kezdődhet újra a játék, de már haza húz a szívünk, várjuk szüleinket.

Boldogan indulunk haza, és tudjuk, hogy másnap az óvó nénik és a dajka nénik ismét szeretettel várnak minket, és sok érdekes dolog is vár ránk.

Farkas  Árpádné  Ancsi 
óvónő

Nagyné  Háhn  Marianna
óvónő

Hadobásné Balogh Nikoletta
dajka